2008. június 30., hétfő

Örülök

Örülök annak, hogy akadnak nőnemű lélekkel megáldott hímnemű barátaim. Örülök, hogy félévente azt kell találgatnom, épp mivel sikerült (mindig kikészülök idegileg, amikor rájövök, mily banális hülyeséggel sikerült) besérteni őket. Ez a mostani eddig a legnagyobb port kavaró, konkrétan balatonsound-közös kéróbanlakást-lemondós majd-inkább-sátrazok durcázás, és annyira felidegesített, hogy muszáj itt picsognom, jócskán rombolva ezzel kicsiny blogom látogatottságát. Értve (~megpróbálni érteni) a női lelket elfogadom az ok nélküli, vagyis nagyon nehezen éthető ok miatti durcát és sértődést, de ott legalább izgalmas a nyomozás és az ötletelés az engeszteléshez, mert cserébe kapok angyali bájat a bú múlásakor, és elismerést, sikert a bú űzéséből kifolyólag. De egy fiúbarátnál mit nyerek? Újra olyan jó haverok leszünk mint rég? A durc és dac nélkül azok maradtunk volna. Újra együtt tekerünk fel HH-ra, tényleg lenyomjuk a Balaton kört, újra együtt gödrözünk meg szimplázunk, újra mehetek keszthelyi grillpartira és újra jön gyoma fesztre? Mindez akkor is meglenne, ha nem lenne sértődés, hanem helyette egyenes beszéd, (ha érdemelt akkor-)balhorog, közös összeborulás és engesztelő hányás.
Mily nemesbb és férfiasabb lenne az élet....

14 megjegyzés:

Rodrigó írta...

ja, és feladónál kiadó egy hely egy panorámás, tengerre néző (~2km a bejárat) apartmanban a balatonsound ideje alatt. hozzáadott értékkel, azaz együtt lakás 3 kisportolt, szénnéművelt, orbitálisan jófej pasival, kiknél különbet tán még nem hordott hátán e föld.

Névtelen írta...

jeeezzz, ez nagyon jól hangzik, kezdem sajnálni, hogy már van szállásom :)

Rodrigó írta...

:)
pedig nem tudod mit hagysz ki :))
de majd a parton kompenzálunk ;)

Névtelen írta...

remélem is ;)
báááár, például vasárnap estére nincs lefoglalva a helyünk, azzal nem igazán tudom mi lesz. én meg mindenképp szeretnék hétfőn még strandolni meg napon heverni kicsit, a fene se jön vissza hajnalban malmot taposni.:o))

Rodrigó írta...

vasárnap pedig Fatboy, azt nem kéne kihagyni nagytömeg ide vagy oda. nálunk úgy néz ki tényleg lesz egy hely (vagy összehúzzuk magunkat), szóval ha tényleg nem ijedős a Kisasszon' akkor felajánlom szerény hajlékunkat. :)
plusz esetleg a hétfői beach után egy visszahozást is, csak hogy teljes legyen a lovagi portfólió ;)

Névtelen írta...

aztakurva... ez aztán nem semmi... :DDD
én biztos nem tudnék ellenállni... ;)

Rodrigó írta...

jóó, de tudjuk, hogy te mennyire túlmisztifikálsz engem, szóval ez nem biztos hogy ér.... :))

Névtelen írta...

én se tudok, ne aggódj.;)

neeem, fatboyt semmiképp sem hagyjuk ki, nem is értem hogy gondolta a szállásfoglaló társaság, mert buliban maradni mindenki akar. gondolom hajnali vonatokra apellálltak, dehát baszics, öreg vagyok én már az ilyesmihez. és ugye, hétfői strandolás...:o)
mindenesetre nagyon köszönöm az ajánlatot kedves Lovag, majd a bambizásnál egyeztetjük a részleteket.;o))
(de visszaélni nem szeretnék a lovagiasságával, tegnap délutáni kis posztom ide vagy oda :)) )

Rodrigó írta...

az szerintem nem visszaélés, ha mindenki jólérzi magát közben, így egy közös pancsolás igazán nem lehet az.
node, majd tényleg inkább a szörp mellett erről, még simán ott van az esély, hogy élőben tenyérbemászó és unszimp vagyok, és akkor lőttek minden szép tervnek. :))

Névtelen írta...

vagy én vagyok hangos, idegesítően közvetlen, "unszimpi", mittudomén...sosenemlehet tudni az ilyesmit.;)

Rodrigó írta...

:)
lehet. viszont a hangos nem unszimpatikus olyan pedig nem létezik hogy valaki túl közvetlen. :)
de majd lemérjük egymást. :) kivéve a magasságot :)))))

Névtelen írta...

gólyaláb??? höhö...
degeccc vagyok, tudom... :)

Rodrigó írta...

az vagy Hugg! tudom hogy kövér vagyok és kicsi, nem kell mindíg az orrom alá dörgölnöd. :))) de tudod Bödöcs mindíg azt mondta, hogy okos még lehetek! :)))

Névtelen írta...

szeretlek, te majom, így ahogy vagy... ;)
és ezzel együtt be is fogtam a mocskos pofámat!!! :D