2008. július 30., szerda

Hová tűnt Rodrigó?

Eltemette biz az a jóságos, intercorporated, multikulti, versenyszférás, hiányszakmás, cross-region munkája. Szegénynek tündökölnie és szervezkednie kell, ha szeptemberben dubaiban akar tréningezni két hetet, meg Brüsszelben még egyet, és hogy egyaltalán, túlélje ezt az időszakot, amit máshol általában uborka néven jellemeznek. Kreatívkodásra alig jut lélegzete, de arra azért jó ez az időszak, hogy gyűljenek kicsiny kobakjában az ötletek és gondolatok, és ha egyszer végre lesz ideje írni, akkor majd jajj. Kaptok az arcotokba szines és szintelen fotókat, 80'as évek-beli hip hop összefoglalót, meg olyan beteg filmajánlót amilyet elképzelni sem tudtok, meg ninjás rajzfilmet, meg ápdétet a bonszájom utolsó hetéről, meg nagyon jól megszerkesztett klipp- és link válogatást a régmúlt legidétlenebb és legviccesebb magyar zenéiből, meg ha sokat vártok akkor remélhetőleg színpompás darabokat fotóművész énem újabb terméseiből, amit persze megint jól lefikáztak a fotozz.hu-n, ahonnan ünnepélyesen most mindjárt deregisztrálom magam.
Na jó, menjünk és nézzük meg Krush bácsit, hátha nem lesz sok köcsög a zp-ben, és nem kell majd a Szeparéból átkuksolni a kerítésen.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

kérlek hozz nekem hutomagnest dubaijbol es brusszelbol
mi a felhasznaloneved a fotozz.hu-n
en is elarulom a sajatom na?

Rodrigó írta...

huuuu trú vagyis az igazi neved vagy mégsem az inkább amit ünnepelsz, tudnálak imádni ha hagyná a világ de most inkább kicsit kicsit eláruloom majd magánbaaaaaaaan mit kérdeztél igazáááán...
:)

Névtelen írta...

1. tehát voltál Krushon. nem akarom tudni. :S
2. kíváncsian várom azt az időszakot, hogy végre lesz időd írni, de októbernél előbb nem számítok erre... :)
3. ha minden "jöttmentnek" ajcsit hozol, belerokkansz. elég a családnak hozni. ;)

Rodrigó írta...

húbasszameg. nemisaz, hogy voltam, hanem valami olyan atomi szinten megkészültem, hogy az előző megjegyzés még talán a 'tisztább' időszakban született, összefüggéseit vizsgálva leszűrhető, hogyakkor. :)
az ajcsikkal kapcsolatban meg ne parázz, csak rokonoknak fogok hozni, és mivel a múltkor kiderült trúról, hogy az unokahugom, ő is fog kapni.

üdv, igazságos jános.

Névtelen írta...

hihi, úgy látom, nem cska nekem jött be ez a tegnapi este, te jóóóó ééég. :)) mondjuk fél 2kor én már simán aludtam, éljenek a korai bulik. tényleg, a fenéért kezdődik mostanában minden valamirevaló party hajnali 1 után? nem mintha nem bírnám, de több idő lenne...;)))

Rodrigó írta...

nem is a partyval volt baj, meg a koraisággal, hanem hogy utánna úgy megbüntettük magunkat valami moslék pálinkával a szeparéban, hogy még most is valai szinfónikus nagyzenekar játszik a fejemben.

SOHA TÖBBET NEM ISZOK BOLTI PÁLINKÁT.
SOHA TÖBBET NEM ISZOK BOLTI PÁLINKÁT.
SOHA TÖBBET NEM ISZOK BOLTI PÁLINKÁT.
x10

Rodrigó írta...

márhogy sziMfónikus.

Rodrigó írta...

még mielőtt jön trú és lebasz mint a szeppuku miatt.

Névtelen írta...

:))) vanezígy. én a corvintetővel próbálkoztam miután hazavittem barátném, de nem túl nagy sikerrel. nemtom, én nagyon jól éreztem magam, minden ellenére :)

Névtelen írta...

megjöttem
SZINFONIKUS AZ!

dehát bolti páleszt inni, ne haragudj, ez nagyon amatőr tőled :)

marion: engem jöttmentezel le? sztem nekem JÁR a hutomagnes, mivel már a wiwen is bejelölt a TÉGÉ jó????? -feleztem volna veled amúgy, dehát...-

tényleg. ozorárol is kérek ám mágnest.
udv,
tru