Endless ocean

Nagyon-nagyon régóta meg akartam már nézni a Bálnalovas című filmet, és ez már csak amiatt is érdekes, mert mindig olyan események jöttek közbe, amik valami, egész odáig fontosnak tűnő dolog végét jelentették. Ezek közt van két szakítás, egy felmondás, egy örökre megszűnő barátság, és egy tovatűnt, beteljesületlen szerelem is. Mindezeket a filmnézés előtt gondoltam végig, és valahogy úgy éreztem, ezt mostmár látnom kell. Egy lélegzetvételnyi időnek tűnt az a 101 perc, míg tartott, és az előbb elmesélt háttérinformációk miatt jócskán megdöbbentem. Egészen olyan érzésem van, hogy idáig nem volt szabad látnom ezt a filmet, ennek most kellett megtörténnie, mert különben nem mondaná azt, amit.
A történet röviden: adott egy új-zélandi bennszülött közösség, melyben a legidősebb fiúra száll mindig a vezető és a családfő szerepe. Azonban az öreg spirituális főnök, Koro két iker unokája közül a fiú belehal a szülésbe, az anyjukkal egyetemben, és csak a lány gyermek marad életben. A hagyományok szerint elképzelhetetlen, hogy nő töltse be bárhol is a vezető szerepet, így Koró is hevesen ellenzi, hogy lányunokája lépjen a helyébe. A lány, Pai viszont szembeszáll ezzel, és harcolni kezd végzete beteljesüléséért.
Első (és ahogy jelen állás szerint nézem utolsó) filmes létére tökéleteset alkotott Niki Caro. Gyönyörűek a képek, a szinek fantasztikusan el vannak találva, mintha fényképekből rakták volna össze az egész filmet. A kislányt játszó Keisha Castle-Hughes (igen, ő volt Naboo királynő is a szarvarszban) tökéletes a főszerepre. A forgatás idején 12 éves volt, de olyan elementárisan átütő alakítást látunk tőle, amit nem tanítanak sehol, és tanulni sem lehet. Nem, nem vagyok pedofil, de ahogy a Leon a profiban is szerelmes voltam a 11 éves Natalie Portmanbe (még egy kapocs a két hölgy között:), úgy most is teljesen elvarázsolódtam. A barna bőrrel tökéletes harmóniát adó mélybarna szemek, ártatlan báj, végtelenségre hegyezett természetesség, ez végzi ki Rodrigót. És még mindíg csak 17 éves... A mellékszereplők is jól harmonizálnak Keisha egzotikumával, kidomborodik az első percben, hogy Pai vezetőnek született. Minden képkocka, karakter, alakítás, szín, hang a helyén van, a történetből pedig eleve következik a sodró lendület, nem kell mesterségesen megteremteni azt.
Lehetséges, hogy ez a film csak az olyan identitás-zavaros, önmaga helyét a világban kutató, többszörösen skizoid lelkeknek való, mint amilyen én is vagyok, de számunkra viszont gondolatébresztőleg hat, és kicsit mankó is. Azért ajánlom a tökéletes lelki egyensúlyt már régen megtaláló, megbonthatatlan boldogságban fürdőző egyéneknek is, ha más nem, a képek és szinek miatt. A többiek pedig szépen nézzenek szembe a saját kis predesztinált végzetükkel, és kezdjenek vele valami okosat.