Véget ért a nyár, vége a forróságnak, így vége a könnyű, súlytalan, álmosan fogyasztható, már-már populáris filmek szezonjának is. Idén több ilyet már nem kaptok, ígérem. Habár nem az e filmekre jellemző időben - vasárnap délután - hanem hétfő este vettem le ezt a már egyszer látott filmet a polcról. A ki-tudja-hány darabot számláló (végeláthatatlan) Aniták-Ancsák közül az elsőként regnálóval láttam ezt először, francia filmnapokon, ősszel, szerelmesen. Akkor is tökéletes választás volt, mert szerelmes szemmel néztük, és most is, mert a szerelem iránti - maró cinizmussal teli - gúnymosollyal néztem.A történet szerint egy tipikusan átlag alatti, életében magányos pali (Bernard Campman) bemegy egy kuplerájba, egy lottóötössel a zsebében. Odalép egy kurvához (Monica Bellucci), és százezer euró/hét áron magához költözteti. A történet fényévnyivel jobb és szórakoztatóbb, mint a Micsoda nő! címre hallgatón. A film a szerelem árát, annak életváltozatató hatását boncolgatja, jellemző gall lazasággal és szatírával.
Ahogy elnézem filmzseni barátnőimet, a nőknek nem jön be túlságosan ez a film. Pedig az egyetlen olyan m
otívum a filmben, ami nem nőknek szól, az Monica Bellucci melle. Többször van fókuszban mint a történet főszálja, férfiszem egyszerűen nem tudja levenni róluk a szemét. Éreztem a moziban, ahogy minden férfi csak a melleket célozta tekintetével, a nők pedig párjuk szemeit, hová is néz pontosan.
Emellett szerintem nincs igazuk ezeknek a kritikus(nak látszó) lányoknak. A film igen is jó, többszörösen nézhető, mondjuk ki: maradandó. Túl van játszva, színpadias az egész, írják. Így van, túlzóan durván túl van játszva (lásd például a film elején meghaló, orvos barát monológját! szinte Moliére!) az egész, de ebből egy olyan sajátos, tényleg színpadias, de ettől működő dolog kerekedik, hogy az az érzésünk: színházban ülünk, és valójában jeleneteket látunk. Simán színpadra vihető a film, rendkívül egyszerű dolga lenne az adaptátornak. Kiváló alakítások, el sem lehetne dönteni, ki a legjobb mellékszereplő. Főszereplő szerintem echte direkten nincs, eldönthetetlen. Talán Monica mellei a főszereplők. Megérdemlik.
Emellett tökéletesen választott zenékkel egészítik ki folyamatosan a jelenetek csúcspontjait, dolbiszurrhhoann (gy.k. ejtse fhansziául) nélkül is keresed a zenekari árkot és a nagyzenekart. Tiszta színház, gyönyörű, már-már musical.
Van ám rossz is benne (máskülönben már lelkendeznék, hogy az év filmje! év filmje!). Depardieu. Szegény néha úgy belenyúl a szerepekre, hogy hihetetlen. Fixa ideám, hogy a rengeteg, tonnányi gagyi (Asterix, Vidocq, 101 kiskutya) de emellett két tonnányi óriási alakítás (Cyrano, City of Ghosts) azért fér meg a mérleg két serpenyőjén, mert az öreg elvállal minden felkínált francia filmet, csakis önnön nacionalizmusa miatt. Csak így jöhet össze az a rengeteg fos, melynek 95%a francia gyártmány. Maga a gengszter karakter, amit alakít, kell a történetbe. De jobb lenne helyette egy vagány strici, olyan Vincent Cassel-es. Igazán jó ötlet lett volna, ha a múltkori rommá kúrás után egy kicsit ő is, hm mondjuk úgy - kefélgethetne a nejével a vásznon is.
Szóval, ha esélyetek van erre itt valahol, ne habozzatok megnézni. És lessétek gúvadt szemekkel a cameót, melyet maga a rendező, Berntrand Blier vállal fel.
Ahogy elnézem filmzseni barátnőimet, a nőknek nem jön be túlságosan ez a film. Pedig az egyetlen olyan m
otívum a filmben, ami nem nőknek szól, az Monica Bellucci melle. Többször van fókuszban mint a történet főszálja, férfiszem egyszerűen nem tudja levenni róluk a szemét. Éreztem a moziban, ahogy minden férfi csak a melleket célozta tekintetével, a nők pedig párjuk szemeit, hová is néz pontosan.
Emellett szerintem nincs igazuk ezeknek a kritikus(nak látszó) lányoknak. A film igen is jó, többszörösen nézhető, mondjuk ki: maradandó. Túl van játszva, színpadias az egész, írják. Így van, túlzóan durván túl van játszva (lásd például a film elején meghaló, orvos barát monológját! szinte Moliére!) az egész, de ebből egy olyan sajátos, tényleg színpadias, de ettől működő dolog kerekedik, hogy az az érzésünk: színházban ülünk, és valójában jeleneteket látunk. Simán színpadra vihető a film, rendkívül egyszerű dolga lenne az adaptátornak. Kiváló alakítások, el sem lehetne dönteni, ki a legjobb mellékszereplő. Főszereplő szerintem echte direkten nincs, eldönthetetlen. Talán Monica mellei a főszereplők. Megérdemlik.
Emellett tökéletesen választott zenékkel egészítik ki folyamatosan a jelenetek csúcspontjait, dolbiszurrhhoann (gy.k. ejtse fhansziául) nélkül is keresed a zenekari árkot és a nagyzenekart. Tiszta színház, gyönyörű, már-már musical.
Van ám rossz is benne (máskülönben már lelkendeznék, hogy az év filmje! év filmje!). Depardieu. Szegény néha úgy belenyúl a szerepekre, hogy hihetetlen. Fixa ideám, hogy a rengeteg, tonnányi gagyi (Asterix, Vidocq, 101 kiskutya) de emellett két tonnányi óriási alakítás (Cyrano, City of Ghosts) azért fér meg a mérleg két serpenyőjén, mert az öreg elvállal minden felkínált francia filmet, csakis önnön nacionalizmusa miatt. Csak így jöhet össze az a rengeteg fos, melynek 95%a francia gyártmány. Maga a gengszter karakter, amit alakít, kell a történetbe. De jobb lenne helyette egy vagány strici, olyan Vincent Cassel-es. Igazán jó ötlet lett volna, ha a múltkori rommá kúrás után egy kicsit ő is, hm mondjuk úgy - kefélgethetne a nejével a vásznon is.
Szóval, ha esélyetek van erre itt valahol, ne habozzatok megnézni. És lessétek gúvadt szemekkel a cameót, melyet maga a rendező, Berntrand Blier vállal fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése