Bolondos dallamok

Varázslatos...

...amikor találsz egy dalt, ami szóról szóra arról szól, amit éppen érzel. És véletlenül akadsz rá. Ez itt az, meg alá a szöveg is jön.

I had nine lives but i lost all of them
And i've been searching in the night
And i've been searching in the rain
I tried to find them
But they disappeared
They walked away they
Dressed in black
They left my side and all i say
Is that i wasted time
When i looked for them
For now i know that things gone past
Are never to be found again
No,never never ever again
I had nine lives
But lost all of them

I had a plan
But never finished it
And i've been searching for the thought
And i've been searching in a haze
I try all days
To remember it
But now the blueprint in my mind has gone
My mind forgot the colour of direction
And my eyes they see the hands
That could have bulit
That could have constructed

The empire in my mind

The empire
I'll never find
I had a plan
But that was where it ended

Vajon miért lóg ki az ablakból?

Zene ámulathoz című rovatunk

A zseniális Raúl Midón megunhatatlan State of Mind-ja, és egy közös dala India Arie-vel. Kinek van Ray Charles deja-vuje?

ui. Mennyire vérmélységesen gáz már, hogy nem tudsz egy dalhoz keresni egy normális klippet, mert beírva a keresőbe a dalcímet az első száz találat a dalt előadó amatőr hülyék verzióit adja? Ajándékot kap az első kommentelő, aki videómegosztó linket közöl az India Arie - Can I walk with you? című daláról. Köszönöm a közösség nevében. :)

Sometimes it's better to change

Azt hiszem, a továbbiakban visszavonulok a közügyektől, és úgy teszek, mint Marcus Calpurnius Bibulus, és augur módjára az eget fürkészem.

Fürkészem a madarak mozgását, csalhatatlan jelek után fogok kutatni, melyek teljes kétséget kizárólag megmondják a jövőt, és útmutatást adnak. Mert jelenleg nem rendelkezem ezen képesség csekélyke részével sem, újra és újra bebizonyosodik, hogy tökéletesen félreértelmezem a világ általam felfogható jeleinek igen nagy részét. És nem csalódottság ez már, ami beszél belőlem, már régen nem. Lehetne a csalódásra fogni, ha egyes esetekről lenne szó, de ha időről időre rossz következtetéseket vonok le az emberi kapcsolataimat tekintve, akkor ott talán más a baj. Ebbe beletartoznak a munkatársaim, a barátaim, és az ájlávjúháni-jelöltek is. Mindenkiben nem lehet folyamatosan csalódni, muszáj elfogadni azt, hogy rosszul értelmezem az engem körülvevő eseményeket és a környezetem által kibocsájtott impulzusokat, és emiatt helytelen döntéseket hozok.
Emiatt most hamut szórok a fejemre, durva posztótakarót terítek vállamra, és minden időmet a helyes jelértelmezés rendszerének csiszolására fogom fordítani. Ezalatt szünetelni fog minden olyan döntés meghozatala, amelyet nem lehet autogén és ösztönös módon meghozni. Azt hittem egy előző posztban, hogy ezt hívják közönynek, és hogy milyen jó is lehet az, de akkor talán még cinikus vagy ironikus voltam. Most már nem vagyok az, értem én, hogy tanulnom kell, mert különben elnyel a történelem nagy süllyesztője. Bibulust elnyelte, nem volt neki elég ideje a konzulsága alatt, hogy kikövetkeztesse a csalhatatlan szisztémát. Remélem én nem így fogok járni.

Békés, szeretetteljes karácsony éjjelt kívánok mindenkinek

Beata Palya

Érdekes, tipikusan magyar jelenség, hogy próbálunk kitűnni a Földanya népei közül úgy, hogy mindössze 0,16 százalékát adjuk a teljes népességnek. Ezzel probléma még nem is lenne, hisz ezt a pátoszt osztották ránk, genetikailag belénk (és belém is) van kódolva a kitűnés, a szereplés, a csillogás iránti vágy.
A probléma inkább abból fakad, hogy valamiért nem veszünk tudomást arról, amiben valóban kitűnünk, és helyette erőltetjük azt, amiben az istennek se sikerül. Tudunk hozni példákat a sportból, amikor is jobban támogatnak kedveltebb, de jóval esélytelenebb sportágakat, mint amik nagyobb esélyeket kínálnának a kimagasló teljesítményekre (jégkorong, vízilabda), de ugyanígy működik mostanság a könnyűzene (kiket küldünk például a nemzetközi versenyekre, euróvízióra jajj, ments meg uram), a film és a gazdaság is.
Tökéletes példa minderre Palya Bea, aki bár mostanság kezd egyre ismertebb lenne idehaza is, mégis elmondható róla, hogy sikerei nagy részét külföldön érte el, és tette mindezt úgy, hogy idehaza (mily meglepő) senki sem próbálta felhasználni ezt a sikert. Sem egyéni céljaira (kampány) sem közösségi céljaira (promótáljuk a népzenét, há' látod mi' sikere van!). Talán fel sem tűnt ez a siker.
Én tisztában voltam Bea értékeivel, mégis sokkolt az eset, amikor is Brüsszelben beszélgettünk Jean-Pierrel a híres magyarokról. Kértem őt, mondja meg, szerinte ki a leghíresebb három magyar, akit a legjobban ismernek a franciák. Íme a listája, az ő szavai szerint:

Puskas "El Pancho"
Bartok
Beata Palya

Hoppá. Kétszer is hoppá. Egyrészt azért, mert én vártam Sarkozyt az első háromba, de őt nem tartják ott magyarnak, bár tudják, hogy magyar neve van. Másrészt meg azért hoppá, mert Bea befér oda, ahová ők nem, és ez meglepő. Meglepő azért, mert külföldön nagyobb sikere van, mint itthon, és meglepő, mert itthon mégsem ismerik el a külföldi sikerek ellenére sem. Elismerik, persze, lehet mondani, mert hisz nem elnyomott művész ő idehaza sem, de messze nem kap annyi lehetőséget és hátszelet, mint amit tudása és tehetsége indokolna. Vagy amit a külföldi elismertsége indokolna.
Nálam ezerszeres hátszéllel indul, hisz (Bebe mellett) szerelmes vagyok belé már évek óta, és most hangot is adok ennek a szerelemnek.
Bocsánat a képekből álló videók mellett, de a topvan videómegosztó ily szerény kínálatot nyújt ebben a témakörben.

A Portugál című film betétdala, gyönyörűség.

A Transylvania film betétdala, gyönyörűség szorozva kettővel.

Populáris sóműsor, de ez az egyetlen normális videó ahol a kvintettel lép fel.

Nem akarok további ódákat zengeni róla, hisz felesleges, vagy szimpatikus valakinek mindez, vagy nem. Ami biztos, hogy meg kell hajolni tehetsége és hangja előtt.
Amire viszont már ettől függetlenül büszke lehet:

Európa húsz legjobb világzenei albuma közé került utolsó lemeze, az Audieu les complexes. A top20 további tagjai a Buena Vista Social Club, Rakia Traoré vagy Seun.

Ettől nem kell nagyobb cégér, szerintem. ;)

Publicisztika

Finomra sikerült az ÉS ünnepi száma, már kézbe venni is jó volt a ropogós duplaszámot, Váncsa első oldalas agymenése pedig minden pénzt megér. A csúcspont:

"De van itt még valami. Ha nagy mennyiségű készpénzt kell kiadnom, akkor az agykéreg vészjelző területe, az úgynevezett insula, megszólaltatja a bányacsengőt, vagyis érezni fogom, hogy baromságot művelek. Nem kéne megvenni ezt a bóvlit, pláne nem ennyiért. Ha viszont bankkártyával fizetek, az insula kussol. Olvasom a Newsweekben, hogy kutatók két meccsjegyre kértek árajánlatokat az alanyoktól úgy, hogy felüknek azt mondták, készpénzzel fognak fizetni, másik felüknek meg azt, hogy bankkártyával. Az előbbiek csupán feleakkora ajánlatot tettek, mint a második csoportba tartozók, az előbbiek ugyanis azt érezték, hogy meg kell majd fogniuk a pénzt a maga anyagi valójában, és oda kell adniuk, ami pedig szörnyű érzés, a második csoport tagja viszont bankkártya-műveletre számítanak. Átadom, visszakapom, semmiség. Nagyjából ennyit ér a gyakorlatban az ember absztraháló képessége, noha - most jön a lényeg - a kísérleti személyek az MIT alkalmazottai voltak, vagyis az emberi nem legagyasabb példányai közül valók. Mások kapnak egy ötvennégyezer forintos bankót, és örülnek neki.
Összegezve: az emberiség ma már képtelen az általa teremtett anyagi és szellemi javak összességét - a kultúrát - legalább olyan szinten felfogni és működtetni, hogy benne huzamosabban fennmaradjon, az úgynevezett globális problémákat pedig nem elhárítja, hanem előidézi, ameddig módjában áll. Nem kellett volna eljutnunk idáig. Tudvalevő, hogy az ember már egymillió-nyolcszázezer évvel ezelőtt alkoholos italokat állított elő Kelet-Afrikában, készítményét benyakalta, ült a pocsolyában, vidáman röfögött.
A természet titkait fürkésző elme evvel célhoz is ért, boldoggá tette az embert, feljuttatta őt a csúcsra.
Minden további kutatást-fejlesztést ezen a ponton kellett volna leállítanunk."

Zseniális, szerintem.

Az utolsó képzelt riport az utolsó év utolsó napjaiban

- Várja már az utolsó perceket?
- Igyekszem kihasználni mindet odáig.
- Tehát fél?
- Mitől félnék? Aminek el kell jönnie, az el fog jönni, ha félünk tőle, ha nem.
- Ezért nyitott több frontot az állítólagos új élet felé?
- Miféle frontot?
- Például, a tiltakozások ellenére, nem hagyja élni azt a szegény kislányt, akivel ezt az állítólagos új életstílust próbálja meg alátámasztani és igazolni.
- Alátámasztani és igazolni? Értelmetlen kérdéseket tesz fel, és újságíró létére mindezt borzasztó stílustalansággal teszi. Egymás után két kérdésben használta az állítólagos szót, és zavaros kérdései újfent nélkülöznek mindenféle rendszert és következetességet.
- Az alátámasztáson és az igazoláson azt értem, hogy csak azért keresi a társaságát, hogy ezzel is igazolja az életmódváltoztatása jogosságát.
- Azt a "szegény kislányt" én hagyom élni, elég okos és intelligens ahhoz, hogy akkor legyen velem, amikor a kedve azt tartja . Én nem tukmálok rá semmit, leginkább nem magamat. Igazolni meg aztán az ég egy világon nem akarok semmit, szimplán csak szimpatikus lenne az élet mellette.
- Mert ön már látja, milyen élete lenne mellette?
- A bulvársajtótól már ezerszer megkaptam, hogy túl sokat gondolok túlságosan előre, szóval képzelheti, hogy már jegygyűrűben is láttam.
- És saját magát is látta gyűrűben mellette? Szép látvány lehet a meggyűrűzött leopárd, aki próbál kiscicaként élni.
- Hogy én leopárd?? Hahahaha, nem hiszem, hogy ezek a képzavarok hozzá fogják segíteni a Pulitzer-díjhoz. Maradjunk a kivénhedt kandúrnál.
- De az legalább még tud karmolni. Mi lesz önnel karmok nélkül?
- Ugyanaz ami önnel, fogak nélkül.

Episztola a Nyomorhoz

Néha tényleg nem értem, miért jó neked az, kedves nevén nevezett Emberi nyomor, hogy rátelepedsz valaki mellkasára, és az élethez épphogycsak elégnyi levegőt engedsz neki. Nem értem az indítékod, mi előnyöd származik mindebből, mi beteg hajlamodat elégíted ki eképpen. Számomra érthetetlen, mi düh hajt Téged ennyire előre, hogy íly sötét lélekkel és íly mély elszántsággal tudod munkádat végezni.

Ott látlak téged mindíg a felsejlő sugár mögött, a legjobb történések után rögtön bújsz máris elő, időt sem hagyva az elmerengésre vagy a megszokásra. Megszokom már, hogy bármely pozitív gesztus mögött mély sötétséget és biztos pusztulást kell lássak, szépen lassan motiváció és remény mentessé válok, eluralkodik rajtam a közöny.

Bizony, ez a jótékony mákony, a közöny megoldás minden problémára, és elfed minden tüskét, mi sebzi oldalad. Ha nem érdekel, nem jut el az ingerküszöbödig, nem is veszel róla tudomást. Mind egyet jelent azzal, hogy emiatt bosszantani sem tud. Ez a végső megoldás, ezzel kell élni. A közöny ki fogja radírozni az összes színt belőlem, azokat is, amikre eddig a legbüszkébb voltam, de már nem érdekel. Szín, viszont probléma mentesen is szeretnék élni továbbiakban, és lemondanám előfizetésemet minden olyan megszokott társadalmi fogalomról, ami reményre adhat okot bármi cél iránt.

Igen boldog karácsonyt kívánok mindenkinek

Budapest Bár koncerten voltam, egy év után ismét

És olyan élmények értek, amik már nagyon régen hiányoztak; amik ösztönöznek, inspirálnak, gondolatot ébresztenek, elgondolkodtatnak. Most még eléggé kavarog minden, így ömlesztve írok le nagy valószínűséggel mindent, ami most bennem van.
Első sorban, ünneplem azt, hogy ennyire tökéletesen tud találkozni a magyar (fél-underground) könnyűzene a retrospektívvel, és mindebből egy olyan maradandó, virtuóz elegy jön létre, ami bár (mélyen) visszafelé nyúl, de (messze messze) előre mutat. Olyan jó lenne, ha nem csépelték volna már el réges-rég a progresszív szót, most szívesen használnám.

Sok mindenre tanít ez a formáció, még ha nem is nyilvánvaló elsőre. Büszkén hirdeti (és most meghökkentő leszek, bár nem célom) a cigány integrációt, és példát is mutat, hogyan lehet véghezvinni. A nézőtéren ülő circa ötszáz ember elragadtatva és büszke mosollyal arcán nézte, ahogy Németh Juci (khm...) bájosan Farkas Róbert vállára hajtott fejjel dudorászta a zsidó gyökerekkel (jajj, igen bocs, klezmer) rendelkező Nékem Budapest kell strófáit, és kirobbanó tapssal jutalmazta Kollár-Klemencz László A vén cigány feldolgozását (mely alatt elmerengtem, kötéllel büntetném P. Attilát, hogy hozzá mert ehhez a nótához nyúlni). Közös, magyar kultúrát képviselt az egész, és a jelen lévő 35% jobboldali ugyanolyan áhitattal nézte ezt, mint a másik 35% baloldali (balga módon 30%-ra teszem a párton kívüliek számát).
Tanított arra a mélységesen követendő útra, hogy egy produkció egyedüli fokmérője csakis annak színvonala kell hogy legyen, és nem liberalizmusa vagy konzervatizmusa. Mert itt mindkettő volt, mindkettő kizárólag a szükséges mértékben.
Tanított arra, hogy sokszor (mindig) az együtt sokkal jobb és színesebb mint az egymás ellen, és arra is, hogy létezhet olyan zenei alapszint, ami stílusorientációtól függetlenül mindenkinek tetszetős.
Gyökereink nélkül nem létezünk. Nem a 20-as, 30-as évekbeli kávéházak világa a mi generációnk gyökere, de elfogadnunk azt és kiindulni belőle mégis könnyebb, mintha egy, a kultúránktól teljesen idegen alapot választanánk.
Olyan divatos és ronggyá tépett szó mostanság a retró. Ez nem az. Semmiképpen sem. Ha nem használhatjuk a retrospektív jelzőt, inkább ne használjunk semmit, hallgassuk mai füllel őket, szerintem nem létezik olyan fül, akinek legalább egy dallam ne lenne ismerős, és ne tetszene az a mai köntös, amibe ültették azt.
Tökéletes, de ettől még ötletes is volt minden, és a rojtosra hallgatott lemez ellenére kaptam újat is. És persze örültem, hogy a Papa és a Sztendápp komedis barátomat elcsalva tudtam újat és elképesztőt mutatni valakinek. :)

UI. Kossuth díjat Kollár-Klemencz Lászlónak!!

I'm the bitch you hated

Éljen a stiliszt... izé statisztika!

Imádom ezt a izét e, hogy mostmár tudom, hogyan akadnák rá emberek a blogomra. Itt a nem teljes, de az érdekes kulcsszókat tartalmazó lista:

fitymaszűkület (7 találat (aranyérmes) ). Hahhaaa ez nagyon jó. Ha tudtam volna, hogy csak ennyi kell a sikerhez, hamarabb kezdek blogot írni.

jakuza. Hűűűű....

szereplésivágy. Végülis...

dzsipszi. Remélem nem perelnek...

beteljesületlen. Értem én...

LSD. Ezt vajon hogy?

haj. Na erről mit írhattam?

oriza. Hajrá Trú!

szexkellékaddelhu. Dehogy adom, drága volt.

pista. Remek!

Végülis, jobb ez, mintha nem is találnának rám, de eddig azt hittem, ettől kicsit érdekesebb a blog. Na mindegy, ne akarjunk egyből egyszerre szépek és érdekesek is lenni!

Az elmúlt nap termése

Nem 24 óra, mert délben keltem, de így még töményebb. Szóval ma sikerült:

- kacagva elküldeni pár barátot a jó büdös f@szba, majd rájönni, hogy végülis ők nem is barátok
- végigélni a legizébb Carbonfools koncertet, nem hittem volna, hogy ez a kiba jó zene lehet élőben ennyire szar
- elkoboztatni az egy szem Szeparé kártyánkat (köszi Pityukám)
- belépni fél év után először a Szimplába M.. izé Bambi nélkül, és rájönni, hogy még mindíg szerelmes vagyok belé
- levásárolni az összes fennmaradó (hó végén lejáró) könyvutalványomat, Franciaország története I. és Napóleoni háborúk rulez
- rádöbbenni, hogy kifutok a határidőből, és így csak egy személyre foglalni a januári brüsszeli kiruccanást :(
- rájönni, hogy Umberto Eco igenis érthető, csak eleget kell szívni hozzá

... és a lényeg, hogy ez után a napnak alig nevezhető izé után, amikor azt gondolod, ennél rosszabb már nem lesz, nos akkor ráébredni, hogy ETTŐL MÁR CSAK JOBB JÖHET!

:)

Éljen a holnap!!

In empathy we trust

Olyan agyvízelforralóan idegesítő, amikor a kicsinyesség stílustalansággal párosul. Nem tudsz rá mit felelni, mert képtelenség reflektálni a kicsinyes stílustalansággal ötvözött stílustalan kicsinyességre.

Nyafi és nyafi

Egyszerűbb lenne már réges- régen Andalúziában élni, savanyú olivát és száraz vöröset nyakalni minden hétfő este, feketekagylós paellát enni minden vasárnap ebédre, és tanulmányozni a spanyol történelmet, leginkább V. Károly korát, amikor a hispánok a világ urai voltak.

Egyszerűbb lenne nem ismerni ezeket a hatalmas, világfájdalmat okozó problémákat, amikkel a Kelet-Európai emberek jellemzően tele vannak.

Egyszerűbb lenne mindent feláldozni az élvezetek és a mulatás oltárán, de mi erre képtelenek vagyunk saját magunk eltemetése nélkül.

Egyszerűbb ehelyett vágyni valahová, ahol (képzeletünk szerint) nincsen félelem az elmúlástól, bűntudat az előző éjszakától. Ott félelmek és bűntudatok nélkül élnénk, és senki sem fogná vissza magát a holnaptól és a reggeltől való tartástól.
Én képtelen vagyok eldönteni, hol jobb élni.