Az utolsó képzelt riport az utolsó év utolsó napjaiban

- Várja már az utolsó perceket?
- Igyekszem kihasználni mindet odáig.
- Tehát fél?
- Mitől félnék? Aminek el kell jönnie, az el fog jönni, ha félünk tőle, ha nem.
- Ezért nyitott több frontot az állítólagos új élet felé?
- Miféle frontot?
- Például, a tiltakozások ellenére, nem hagyja élni azt a szegény kislányt, akivel ezt az állítólagos új életstílust próbálja meg alátámasztani és igazolni.
- Alátámasztani és igazolni? Értelmetlen kérdéseket tesz fel, és újságíró létére mindezt borzasztó stílustalansággal teszi. Egymás után két kérdésben használta az állítólagos szót, és zavaros kérdései újfent nélkülöznek mindenféle rendszert és következetességet.
- Az alátámasztáson és az igazoláson azt értem, hogy csak azért keresi a társaságát, hogy ezzel is igazolja az életmódváltoztatása jogosságát.
- Azt a "szegény kislányt" én hagyom élni, elég okos és intelligens ahhoz, hogy akkor legyen velem, amikor a kedve azt tartja . Én nem tukmálok rá semmit, leginkább nem magamat. Igazolni meg aztán az ég egy világon nem akarok semmit, szimplán csak szimpatikus lenne az élet mellette.
- Mert ön már látja, milyen élete lenne mellette?
- A bulvársajtótól már ezerszer megkaptam, hogy túl sokat gondolok túlságosan előre, szóval képzelheti, hogy már jegygyűrűben is láttam.
- És saját magát is látta gyűrűben mellette? Szép látvány lehet a meggyűrűzött leopárd, aki próbál kiscicaként élni.
- Hogy én leopárd?? Hahahaha, nem hiszem, hogy ezek a képzavarok hozzá fogják segíteni a Pulitzer-díjhoz. Maradjunk a kivénhedt kandúrnál.
- De az legalább még tud karmolni. Mi lesz önnel karmok nélkül?
- Ugyanaz ami önnel, fogak nélkül.