Eltünésem története

Egészen prózai és igen rövid műről lenne szó, ha ki kellene adnom a történetét. Érzem a társadalmi és közösségi nyomást, mely a kedves és mélyen tisztelt olvasóimtól érkezik, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy boldogan nincs kedve az embernek alkotni, főleg nem írni. Ebből viszont az következik, hogy nem voltam boldog az elmúlt egy évben, mióta írom ezt a blogot, vagy mit. És ez talán igaz is. Fájdalom volt sok, még ha nem is mutattam az esetek legnagyobb részében. De ez már nem érdekel, ez a múlt, a jelen pedig jelenlegi állapota szerint sokkal, sokkal fényesebb tőle.
Állandósodott az ájlávjú, és hozzámnőtt a Háni (igen, akinek az első elutasításától olyan közömbös és szkeptikus lettem), ami tökéletesen boldoggá tesz éppen. Kreativitásom nagy részét leköti az ő boldoggá tétele, és így már nem sok marad az írásra. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy ez teljesen elfogadható üzlet a számomra. :)
De hogy ne zárjam be teljesen a boltot, gyorsan mutatok nektek pár fotót, amik a legutóbbi (közös) utazáson (Tirol, Stayerland) készültek. A fotós énem továbbra is inspirálva van, úgyhogy erről a részről továbbra is számíthattok új, remekbeszabott alkotásokra. :)