Valamelyik filmmaratonnal eltöltött vasárnap láttuk ezt a kedves francia filmet, ami ugyan csak egyszer volt nézhető, viszont a filmzenéje annál többször hallgatható. A múlt heti vakáció Rómában pedig külön tartalommal tölti meg ezeket a hajdanvolt fényes sikert arató italo-slágereket. Érdemes beszerezni az albumot, elég sok torrentvadász oldalon megvan. Addig is, egy kis ízelítő:
Valamiért minden páratlan év nyara csak árnyéka a párosaknak. Az idei is hozta a formáját, amiről persze (naná, még szép, így csak így tovább) ismételten kívülállóak tehetnek. Egy mondatba összesűríthető az az egy hónap, ami a nyarat egészében determinálta: lakásbérlet felmondás, majd maradhatás, de közben sokkal jobb találás, költözés megszervezés, új lakás képzeletben berendezés de költözés előtt egy nappal azt is felmondás jól megszívás, mostmilegyen-stresszek, hétköznapi gondok, ettecera ettecera, nem is untatok senkit. Végül, ahogyan az minden valamirevaló, életszagú mese végződni szokott, a legjobb megoldást hoztuk ki a dologból (úgy néz ki Rodrigónak saját kis fészke lesz, ami egyrészt már félig a Hánié, másrészt meg félig Rodrigóé lesz), de azért a nyár ráment erre a temérdek izére. Belénk van kódolva (belém legalábbis bizonyosan) a bizonytalanság rettegése, amin háztömbnyi magabiztossággal (amivel szintúgy rendelkezem szerencsére) sem lehet tökéletesen úrrá lenni. Nem világrengető problémák ezek azért, nem kell egyből füttyögni, tudom, hogy nem dől össze tőlük a ház, főleg úgy, hogy végül jól alakult minden, de ahhoz ezek bőven elegendőek voltak, hogy megpecsételjék a nyarat. Kimaradtak az elengedhetetlen strandröpi túrnamentek (azon az egyen ami meg volt, rá kellett ébrednem, hogy a plusz kilók sajnos végletes mértékben rányomták a bélyegüket a hajdanán volt igen csillogó és brutálisan zseniális technikámra), nem volt borfesztivál (igaz most hétvégén még lehet), meg még kitudja még mi. Valahogy a banda is igen nyomott lett, Rózsi barátom külhonba költözködése alapjaiban rengette meg a közös heppeningeket, és a többiek sem pörögtek úgy, ahogy kellett volna. Ki tudja, talán emögött is a válság áll. Szmájli. Jól jellemzi az általános közhangulatot, hogy az idei (negyedik) Gyoma-feszt volt az első, ahol semmi szükség sem volt a mixeremre, sem a mixing' technikáimra, csöndben ülős volt végig. Azért volt sok jó is, új élmények, meglévő-kötelező sztenderdek is. Utaztunk sokat, láttunk szép fényeket, képeket, Buzsákon a szőlőben jobb volt a hangulat mint valaha, sétáltattunk kisgyermeket az Állatkertben, Prága még mindig az egyik legjobb hely Budapest után Közép-Európában, ügyesen bólogattunk a száundon, ropogtattuk a hekkek farkát a rómain, és nem utolsó sorban világra jött a pici keresztgyerekem. Nem mondom hogy rossz volt, de azért már várom 2010 nyarát. Azt mondják az páros év lesz.
A következő posztban mutatok pár pillanatképet a nyárból (flashlights, az), köztük életem képével, amit kompakttal lőttem Zamárdiban. Ápdét: fenéket, a blogmotor mégis mögé rakta. Szóval ott vannak a képek alant. Lehet szavazni, vajon melyik lehet életem képe. Segítségül, nem Rózsi barátom portréja az. :)
Idén van a 40. szülinapja/évfordulója a woodstock-i fesztiválnak, mégis elég kevés helyen tettek róla említést, én legalábbis nem hallottam eddig sehol, leszámítva talán a Cafét, ahol valami betelefonálós délutáni langyi* témái között szerepelt. Oldalakat lehet megtölteni vele, de gyakorlatilag már minden bőrt lehúztak róla, így említésre méltónak inkább csak azt tartanám, hova fejlődött 40 év alatt a fesztiválósdi. Üzletnek talán üzlet volt akkor is, de napjaink fesztivál-iparához mérten elképesztő a változás. Sokszeletes a torta, kezdve a megagiga Szigettől a rockin'clashpunk Hegyaljától a yuppikat megcélzó (de a szeletelős és tapétázós hülyegyerekeket eltaláló) Száundig, de mindegyikre igaz, hogy a profit/bevétel az egyik (soknál az első számú) meghatározó tényező**. A legszembetűnőbb ez az állítás a gerincig szponzorizált rendezvényeken, ahol a keletkező szemét nagy részét a reklám vizipisztolyok, strandlabdák, esőkabátok, mókuskerekek, kereplők, sípok, egyéb, használhatatlan hülyeségek teszik ki, és lépni sem tudsz a hoszteszektől. De ha picit mögé lesünk, az összes többire is igaz lesz. Nem feltétlenül negatívum ez persze, inkább egy velejárója a világunknak, de sajnos épp ez az, ami egy sor bájos, és igen szeretnivaló dolgot eliminál napjaink fesztiváljaiból. Hogy mást ne említsek a spontaneitást, az egyediséget, az újdonságot és a pillanat varázsát. Nézzetek rá erre (az erősen hiányos) wikire, mennyire vicces már az első nap programjában az "épp a színpad közelében volt, ezért elvállalta, hogy fellép". Vagy nézzétek meg ezt:
7.45-nél az ember birkával? Vagy a sátrak nélküli kemping? Ilyet nem igazán látunk ma.
Nyílván ez most egy újabb fejezete a szokott sírásnak, hogy de jó volt régen, mikor még underground volt az, amit szerettünk, és nem adták el kilóra az eszméket, és nem került be a híradóba a kedvenc fesztiválunk aktuális napi összefoglalója 20másodpercben. Ezt szerintem a végtelenségig lehet ragozni, és mindenre rá lehet húzni, így sokáig nem is teszem. Régen sokat rágtam ezt a csontot, de azt hiszem, benőtt a fejem lágya mára.
Viszont nosztalgiázni igen is jó, válogatok woodstockos videókat ide nektek. :)
És még egy utolsó gondolat. Valmelyik b kategóriás filmben volt egy gondolat, miszerint a woodstocki generáció (de a mi 68'-asaink is) egy idő után szépen levette a virágmintás farmert, levágatta a haját, kiszórta az ablakon a füvet és az LSD-t, öltönyt húzott, meghódította a Wall Street-et, majd értelmetlen korlátok és szabályok közé szorította a következő generációt. Valamilyen szinten igaz ez, és nagyon kíváncsi vagyok a mi nemzedékünkre, hogy mi vajon milyen irányba fogjuk terelni a most felnövőket. Mi is eláruljuk e az eszméket, amikben hittünk, vagy hűek maradunk hozzájuk, és komolytalan felnőttekké válunk....
* ez még mindíg trendi ** Majd biztos jön Hugi az Ozorával, hogy az nem, de közben meg jól igen.
"... talán sosem láttak még ennyire vastag álarcot senkin, mi mögé oly nehéz belátni, és használatának kínzó szükségessége gazdája önnön vágyából fakad, mely ösztönzi-űzi őt belső fényeinek, árnyainak, színeinek mind élesebb kifejezésére és megmutatására, mely a nem kellően alapos nézőben harsányságként és magamutogatásként képződhet le, de ez csupán a részletek túlzó figyelmen kívül hagyásának és mértéktelen figyelembe nem vevésének eredménye."
/én.
